×

2013. évi V. törvény – a Polgári törvénykönyvről szóló (Ptk) . 6:77.§. Általános szerződési feltételnek minősül az a szerződési feltétel, amelyet az alkalmazója több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatározott, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg.

6:78.§. : Az általános szerződési feltétel akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően megismerje, és ha azt a másik fél elfogadta.

Felhasználási és szerződési feltételek, adatkezelés

Az E&Z Kft. Webáruházat csak az ÁSZF feltételeit és az adatvédelmi nyilatkozatot elfogadó személy használhatja. Azaz az E&Z Kft. Webáruház használata során a Vásárlónak el kell fogadnia az ÁSZF feltételeit, valamint az adatvédelmi nyilatkozatban szereplő adatkezelést. Ennek hiányában a Vásárló köteles haladéktalanul megszakítani az E&Z Kft. Webáruház megtekintését, abban vásárlást nem eszközölhet.

Kiskorú, vagy cselekvőképességében korlátozott személy csak törvényes képviselője beleegyezésével veheti igénybe a E&Z Kft. Webáruház szolgáltatásait. Ezen beleegyezés megszerzése a cselekvőképességében korlátozott személy felelőssége és feladata. Az E&Z Kft. Webáruháznak nem feladata és nincs is rá lehetősége, hogy tudja, ill. kiderítse, ki van az online tranzakciók során a felhasználói oldalon, ezért ennek felelőssége kizárólag a Vásárlót terheli.

Az E&Z Kft. webáruház böngészésével és használatával Ön tudomásul veszi a honlap használatára és szolgáltatásaira vonatkozó általános szerződési és felhasználási feltételeket, az adatkezelési feltételeket és azokat magára nézve kötelezőnek ismeri el, és minden pontjával egyetért.

Kérem, amennyiben vásárlója, illetve aktív felhasználója kíván lenni portálunknak, figyelmesen olvassa el az alábbiakat és kizárólag abban az esetben vegye igénybe a szolgáltatásokat,  amennyiben  minden pontjával egyetért,  és  kötelező érvényűnek  tekinti magára  nézve.  Tudomásul veszi, hogy bármely termék megrendelése esetén a  jelen ÁSZF elfogadása, nyilatkozatnak bizonyul és fizetési kötelezettséget von maga után.

Amennyiben Vásárló nem fogadja el az ÁSZF-et, vagy az adatkezeléshez nem járul hozzá, úgy haladéktalanul köteles megszakítani az E&Z Kft. Webáruház használatát és elhagyni azt.

A jelen ÁSZF tartalmazza az E&Z Kft. Webáruházának (továbbiakban Webáruház) használatának feltételeit, az alábbiak szerint:

 

Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre:

A webáruház Bútor, világítási eszköz, egyéb háztartási cikkeket forgalmaz. A termékeknél megjelenített képek csak illusztrációk a valóságtól eltérhetnek.
Áraink bruttó árak, az áfát tartalmazzák.

1. A Webáruház címe:

 www.comfortotthon.hu

 2. A webáruház üzemeltetőjének (továbbiakban Szolgáltató) adatai:

Cégnév: E&Z Keresekdelmi, Szolgáltató és Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság.
Székhely címe: 2030 Érd, Angyalka utca 2.22257. hrsz.
Adószám:12464498-2-13

Cégjegyzékszám: 13-09-128025

Kibocsájtó cégbíróság, okmányiroda: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága
Közösségi adószáma: HU12464498
email cím: comfort.otthon@gmail.com
Telefon: +36 70 602 3885

Kapcsolattartó: Borbély Vivien Erika

Kereskedelmi tevékenységre vonatkozó nyilvántartást vezető hatóság:

Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztály

Kereskedelmi nyilvántartási szám:

3. Tárhelyszolgáltató adatai:

Név: Future Web

Cím: 3529, Miskolc Csabai Kapu 55. 2. em 3.

Email: info@futureweb.hu

4. Ügyfélszolgálat/Webáruház adatai:

Telefon: +3670 6023885
E-mail: comfort.otthon@gmail.com
Webáruház ügyfélszolgált hétfőtől-péntekig 9:00 – 19:00

5. Az általános szerződési feltételek elfogadása

  1. A regisztráció illetve vásárlás során (mindkét esetben) a felhasználó, ha a Webáruház szolgáltatásait igénybe kívánja venni, akkor köteles elfogadni a jelen ÁSZF feltételeit. Az ÁSZF feltételeinek elfogadása esetén a jelen ÁSZF szerinti szerződés jön létre a Szolgáltató és a Webáruház felhasználója között.
  2. Ha a felhasználó az ÁSZF feltételeit nem fogadja el, akkor nem veheti igénybe a Webáruház szolgáltatásait. Nem regisztrálhat, és nem küldhet megrendelést sem.
  3. Az ÁSZF az oldal jobb alján, az Információk alatt található linken PDF formátumban megtekinthető, letölthető és kinyomtatható.

5.1. Megrendelési határidő

A webáruház adatlapján feltüntetett megrendelési határidők tájékoztató jellegűek.

A raktáron nem lévő termékek rendelési ideje 8-16 hét is lehetséges.

5.2. A megrendelés lépései:

Regisztráció

1. Vásárlás regisztrációval a regisztrációs űrlap kitöltésével: felhasználónév, és email cím megadásával, amiről e-mailben visszaigazolást kap. Regisztrációjával elfogadja jelen általános szerződési feltételeinket és adatvédelmi szabályzatunkat. Regisztrációját az Ön által megadott e-mail címre érkezett link segítségével aktiválhatja.

Regisztráció után regisztrált felhasználóként be tud lépni és azonnal el tudja küldeni megrendelését.

2. A vásárlás regisztrációval: felhasználói nevének, e-mail címének és jelszavának megadásával kezdeményezhet.

3. Vásárlás regisztráció nélkül: lehetőség van regisztrációra a vásárlás folyamata alatt, a termék kosárba helyezése után.

A megrendelés menete:

Termékek kiválasztása és kosárba helyezése


Ha már regisztrált, úgy regisztrált vásárlóként felhasználónevével és jelszavával lépjen be és kezdje meg a vásárlást.   A termék kosárba helyezése után (ezen a ponton is regisztrálhat) vagy folytatja a vásárlást vagy a "Rendelés" gombra kattint.

2. A kosár tartalmának frissítése, törlése és véglegesítése

    • A kosár tartalmának megjelenésekor a vásárlást tovább lehet folytatni a „Tovább vásárolok” gombra kattintva. Amennyiben vásárlását tovább folytatja és újabb terméket helyez kosarába, akkor a kosár tartalma automatikusan frissülni fog.
    • Kosarának tartalmát bármikor törölheti. a termék előtti "Törlés" négyzetre kattintva. (a kosár tartalma a webáruházból történő kijelentkezéskor automatikusan törlődik).
    • Amennyiben Kosarának tartalmát véglegesíteni szeretné, úgy a "Fizetek" gombra kattintva ezt megteheti.
    • E-mailben egy visszaigazolást kap a rendelés beérkezéséről. Rendelését minden esetben 24 órán belül visszaigazoljuk. Ha 24 óra elteltével sem kapná meg a visszaigazoló e-mailt, először ellenőrizze tárhelye állapotát valamint a spamlistáját. Ha nem találja, kérjük, vegye fel Ügyfélszolgálatunkkal a kapcsolatot haladéktalanul. A 48 óra elteltével sem visszaigazolt rendelést semmisnek kell tekinteni.
    • Postázáskor szintén kap egy tájékoztató e-mailt, hogy csomagját átadtuk a szállítónak.
    • A fizetendő végösszeget (termék ára és szállítási díj) a megrendelés összesítője valamint a visszaigazoló levél minden esetben tartalmazza.
    • A számlát a csomag tartalmazza. Kérjük, hogy a csomag átvétele előtt  azt alaposan vizsgálják meg, és ha sérülést találnak rajta, kérje jegyzőkönyv felvételét és NE vegye át a csomagot. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni.

5.3. Az adásvételi szerződés létrejötte:

  • Ha a felhasználó megrendelést küld a Webáruház oldalain, és a szolgáltató a megrendelést e-mailben, 24 órán belül visszaigazolja, adásvételi szerződés jön létre a vásárló (felhasználó) és a szolgáltató között. (Ha a megrendelés megérkezését visszaigazoló e-mail a vásárlóhoz 48 órán belül nem érkezik meg, akkor a vásárló mentesül az ajánlati kötöttség alól, nem köteles a megrendelt terméket megvenni, a szolgáltatást igénybe venni.)
  •  A felhasználó elfogadja, hogy az ily módon kötött szerződés írásban megkötöttnek minősül, és arra Magyarország joga irányadó, a szerződés nyelve magyar. A szerződésre a jelen ÁSZF rendelkezései vonatkoznak.
  • A szerződés magyar nyelven jön létre, a Webáruház elektronikus formában, automatikusan tárolja.

6. A termék lényeges tulajdonságai

A termék lényeges tulajdonságait a felhasználók megtekinthetik a termékek bemutató oldalain.

A bútorlapos termékek lapra szerelten érkeznek, összeszerelésük nem tartozik bele a vételár bruttó árba.

7. Árak

 A Webáruházban közzétett árak ÁFÁ-val növelt magyar forintban megadott eladásai bruttó árak, amelyek tartalmazzák a csomagolási, de nem tartalmazzák a termékek házhoz szállítási költségeit.

A feltüntetett vételárak mindig végleges eladási árak, azaz akció esetén azok már a kedvezményt tartalmazzák.

Az E&Z Kft.  Webáruház szavatolja, hogy rendelés folyamata végén a Vásárló egyértelműen meggyőződhet a kosárba helyezett termékek vételáráról még a kötelező érvényű megrendelésének elküldése előtt.

Amennyiben az E&Z Kft. minden gondossága és körültekintése ellenére hibás ár kerül feltüntetésre a Webáruházban, akkor az E&Z Kft. nem köteles a terméket hibás áron értékesíteni, hanem felajánlhatja Vásárlónak a helyes és tényleges áron történő teljesítést, amelynek ismeretében Vásárló elállhat vásárlási szándékától.

Hibás árnak minősül különösen, de nem kizárólagosan:

- nyilvánvalóan téves, irreális ár, ami az érintett termék közismert, általánosan elfogadott árától jelentősen eltér;


- esetleg rendszerhiba miatt megjelenő „0” Ft-os vagy „1” Ft-os ár;


- egyéb feltűnő értékaránytalanságot mutató ár

 

E&Z Kft. az adatbeviteli hibákból, téves, hibás stb. ár feltüntetésből eredő felelősségét a jogszabályok által megengedett legteljesebb mértékben kizárja.

8. Kiszállítás, személyes átvétel, szállítási díjjak

  1. A termékek kiszállítását a szolgáltató végzi. Kiszállítást kizárólag Magyarország területére lehet kérni.
  2. Raktáron lévő termék(ek) szállításra történő átadása, utánvételes fizetéssel a rendelés feldolgozását követő, banki átutalással történő fizetés esetén a vételár beérkezését követő 10-15 munkanapon belül történik.

A szállítási idők a következőképpen alakulnak:

  1. A raktáron nem lévő termékek szállítási ideje 8-16 hét is lehetséges. Amennyiben a kiválasztott termék a nagykereskedőnél nem érhető el, azt a webshpont feltüntetve látja, „a termék nem elérhető”, de meg tudja rendelni.
  2. A raktáron lévő termékek szállítási ideje 10-15 munkanapot is igénybe vehet.

Szállítási díjak:

Csomag házhoz kézbesítési alapdíjak országszerte a vételár összegéhez kötötten így alakulnak:

A feltüntetett árak ÁFA-val növelt bruttó árak!

1 Ft - 69.999 Ft közötti vásárlás- szállítási díj: 7.500 Ft

70.000 Ft - 99.999 Ft között - szállítási díj: 9.000 Ft

100.000 Ft - 149.999 Ft közötti vásárlás - szállítási díj: 12.000 Ft

150.000 Ft - 199.999 Ft közötti vásárlás - szállítási díj: 15.000 Ft

200.000 Ft - 399.999 Ft közötti vásárlás - szállítási díj: 18.000 Ft

400.000 Ft feletti vásárlás - szállítási díja ingyenes

A szállítási költség a házhoz szállítást fedezi, a házba beszállítást nem. A vásárló köteles a kiszállítás (vagy személyes átvétel) időpontjában a csomag sértetlenségét ellenőrizni. Sérült csomagolás esetén a hibát a helyszínen jegyzőkönyvben kell rögzíteni.

9. Lehetséges fizetési módok

  • Személyesen, készpénzben vagy bankkártyával az áru átvételével egyidejűleg (utánvétel)
  • Banki átutalás (előreutalás). Ebben az esetben kérjük a közlemény rovatban tüntesse fel a Nevét és a rendelési számát!

10. Fogyasztónak minősülő Vásárló jogszabályon alapuló Elállási joga

Ha a Vásárló fogyasztónak minősül, megilleti az elállás joga a távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. (II. 26.) Kormány rendelet 20. §-a értelmében az E&Z Kft. Webáruházban vásárolt termékek tekintetében.

  • A megrendelt termék kézhez vételétől számított 14 (tizennégy)  munkanapon belül a vevőnek joga van elállni vásárlási szándékától. Ebben az esetben az E&ZKft. köteles a termékért kifizetett vételárat visszatéríteni a vásárlónak, legkésőbb az elállást, illetve a termék visszaszolgáltatását követő 14 (tizennégy) napon belül a szállítási költséggel együtt. A termék visszajuttatásának költsége a vevőt terheli.

    Jelen dokumentumban nem szabályozott kérdésekkel kapcsolatban lásd:

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1400045.kor 

  • Az elállási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.
  • Ha Ön elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni az alábbi címre: comfort.otthon@gmail.com, vagy E&Z Kft., 4440 Tiszavasvári Aradi út 41/4 szám alá.
  • Az elállási határidő betartása céljából elegendő, ha Ön ezen időtartam lejárta előtt elküldi az elállás jogának gyakorlására vonatkozó értesítést.
  • Az elállási jog minden olyan használatba nem vett, sértetlen termékre vonatkozik – amely, minden csomagolási és termékelemet tartalmazó csomagolásban sértetlenül, az eredeti számlával együtt érkezik vissza címünkre. Ezért felhívjuk figyelmét hogy a megvásárolt árukat lehetőleg zárt, száraz helyen tárolják és amennyiben az elállás mellett döntenek ne használják tovább!!
  • Javasoljuk, hogy a visszaküldés során a kézbesítéskor kapott kartondobozba csomagolva küldjék vissza a terméket.

Az elállás joghatásai

  • Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az  Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az  Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a  fuvarozási költséget is (kivéve azokat a  többletköltségeket, amelyek, amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A  visszatérítés során az  eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a  hozzájárulását adja; e  visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli.
  • Ön köteles számunkra a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket
  • A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli. A portósan (utánvétellel) küldött csomagokat nem áll módunkban átvenni

 

Elállási nyilatkozat

(csak a szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett: E&Z Kft. comfort.otthon@gmail.com, 4440 Tiszavasvári, Aradi út 41/4

 Alulírott kijelentem, hogy gyakorlom elállási jogomat az alábbi termék adásvételére irányuló szerződés tekintetében:

Átvétel időpontja:

A fogyasztó neve:

A fogyasztó címe:

A fogyasztó aláírása: (kizárólag papírontett nyilatkozat esetén)

Kelt:

11. A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról szóló tájékoztató a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján

Garancia, jótállás, szavatosság

A megvásárolt termékeinkre rendeltetésszerű használat esetén értékhatárhoz kötött jótállás érvényes:

10.000 Ft – 100.000 Ft között – 1év

100.001 Ft – 250.000 Ft között – 2 év

250.001 Ft – feletti – 3 év

garanciát biztosítunk, az átvétel dátumától kezdve. 

A garanciára vonatkozó törvényi előírás értelmében tartós termékekre, garancia jegy birtokában az azon feltüntetett időtartam, anélkül minimum 1 év. Nem tartós használati termékekre időtartama jogi személyek közötti adásvétel esetén 6 hónap. A szavatosság nem vonatkozik – a már használatba vett termékek esetén –  A termékekkel kapcsolatos reklamációjukat, mely a hiba kijavítására, esetleges cserére irányul, ezen időponton belül tegyék meg. Minden esetben kivizsgáljuk és lehető leghamarabb orvosoljuk.

Ehhez szükséges:

  • termék
  • számla hiteles másolata
  • a meghibásodás oka már eladásakor is megvolt (rejtett hiba)

Garanciális felelősség az alábbi esetekben megszűnik:

  • számlát nem tudja bemutatni
  • nem rendeltetésszerű a használat vagy sérülés, rongálás, erőszakos külső behatás
  • szakszerűtlen az üzembe helyezés
  • helytelen a szállítás és tárolás
  • a vásárló reklamációjával nem azonnal a hiba jelentkezését követően fordult a forgalmazóhoz, hanem tovább használta azt
  • terméken átalakítás történt

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a reklamáció alapja megtisztított terméket vesszük át, eredeti csomagolással (dobozában)! (Bútorokra nem vonatkozik az eredeti csomagolás) (Zacskóban, táskában, eredeti csomagolás nélküli reklamációt nem fogadunk el!Szándékosan megrongált,nem rendeltetésszerűen használt terméket nem áll módunkban cserélni,ezért kérjük figyelmesen olvassa el a használati útmutatót!! A szállítási díj a vásárlót terheli.

Megértésüket ezúton is köszönjük!

Bejelentéskor feltétlenül kérjük a reklamációs lap kitöltését és csatolását a reklamált termékhez! 

Szavatossági igény bejelentésének módja

 Írásban történő bejelentés:

A vásárló bejelentheti szavatossági igényét a Szolgáltatónak (E&Z Kft., 4440  Tiszavasvári Aradi út 41/4 ) küldött levélben, vagy elektronikus levélben comfort.otthon@gmail.com

 Ekkor a levélnek tartalmaznia kell:

  • a vásárló nevét, címét, 
  • a termék megnevezését, vételárát,
  • a vásárlás időpontját,
  • a hiba bejelentésének időpontját,
  • a hiba leírását,
  • a vásárló által érvényesíteni kívánt igényt.

12. Adatvédelmi tájékoztató

1. Általános tudnivalók


Az E&Z Kft  webruház üzemeltetője: továbbiakban Üzemeltető - tiszteletben tartja az oldalt felkereső személyek - továbbiakban Felhasználó - személyes adatokhoz fűződő jogait.
Jelen nyilatkozat információt nyújt, hogy Üzemeltető milyen adatokat tart nyilván, miként használja fel, továbbá az adattovábbításról és a Felhasználó által kért adatmódosítás és adattörlés lehetőségéről ad tájékoztatást.
Az adatfelvétel, felhasználás és továbbítás a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően történik.

2. Adatok felvétele, felhasználása és továbbítása


a., Adatfelvétel és felhasználás
A www.comfortotthon.hu  oldalról történő megrendeléshez regisztráció nem szükséges. A regisztrációkor megadott adatok a számla kiállításához és a megrendelt termék kiszállításához szükségesek.
A személyes adatok megadása minden esetben önkéntes, az adatkezelés jogalapja a Felhasználó önkéntes hozzájárulása, amelyet adatai megadásakor ad meg.
Az adatok kezelője  az E&Z Kft.


Regisztrációkor és megrendeléskor megadandó személyes adatok:
- Név
- Számlázási és szállítási cím
- Telefonszám
- E-mail cím
- Cég esetében:   - cégnév és adószám


Félbehagyott regisztráció vagy az adatok megadása esetén az oldal elhagyásával személyes adatot nem tárol el rendszerünk.


A webáruház böngészése során technikai információk kerülnek rögzítésre (például log fájlok formájában, melyek tartalmazzák a felhasználó ip címét, az időpontot, a meglátogatott oldal URL-jét), mely személyes azonosításra nem használható, de statisztikai célokat szolgál. A rendszer adatokat tárol a felhasználó számítógépén is úgynevezett sütik formájában (cookie).

A sütik a felhasználó személyének azonosítására nem alkalmasak, és a munkamenet idején élnek.
A Webáruház rendszer használatához a böngészőjében a cookie-k használatát engedélyezni szükséges, enélkül bizonyos funkciók működésképtelenek.


b., Adattovábbítás

Az oldal használata során rendelkezésünkre bocsátott személyes és név nélküli adatait bizalmasan kezeljük, biztonságosan tároljuk, a Felhasználó hozzájárulását meghaladó módon  nem használjuk fel és nem továbbítjuk harmadik fél részére.
Kivételt képez ez alól a megrendelés teljesítéséhez szükséges adatok Postának/futárszolgálatnak történő továbbítása.

Ezen adatok a következők:
- Név
- Szállítási cím
- Telefonszám

A megrendelés teljesítését az E&Z Kft. végzi.

3. Adattárolás, adatmódosítás és törlése

Az Adatvédelmi törvény értelmében  Felhasználónak jogában áll rögzített adatairól tájékoztatást kapni.

Jogában áll adatainak törlését, helyesbítését kérni, ezt bármikor írásban megteheti.
Adatait a megadástól számított 5 évig őrizzük meg, amennyiben erről másképp nem rendelkezik.
A megrendelt termékről számla készül, melynek tárolása a hatályos jogszabályokban előírt módon és ideig tárolásra kerül.
Felhasználó által megadott adatok valótlansága, hiányossága vagy pontatlansága illetve a jelen Nyilatkozatban foglalt feltételek  vagy a vonatkozó jogszabályok megsértése esetén nem áll módunkban felelősséget vállalni!


A rendszert érő bármilyen támadásból, jogosulatlan behatolásból származó adatbázis sérülésért, adatlopásért vagy egyéb kárért felelősséget nem áll módunkban vállalni.

4. Tájékoztatás


Az Adatvédelmi Nyilatkozatban foglalt rendelkezésekre a magyar jog előírásai az irányadóak. Amennyiben vita esetén a felek békésen, peren kívül  megegy